A Szűzanya receptjei-tanácsai

A Szűzanya receptjei és tanácsai
(gyógyfüvek, gyógymódok és tanácsok járványokhoz és betegségekhez)

Mottó: „Szeressétek Istent, ti Földnek lakói, mert egyedül azért teremtette a mindenséget, hogy szíveteket megnyerje!” (az Angyal szózata ISTEN szeretetéről Montovai Boldog Hozsannának)

Fertőző betegségek
Influenzához hasonló megbetegedés:
Szűzanyánk 1986 októberi fontos figyelmeztetése egy influenzához hasonló betegség megelőzésére József Tamás látnok által:

Rövidesen egy betegség támadja meg az emberiséget. E betegség tünetei az influenzához hasonlók lesznek. A szívet és a tüdőt fogja megtámadni úgy, hogy sokan fognak belehalni. A Szűzanya az Ő gyermekei részére ezzel kapcsolatban a következő tanácsot adja:
Egy nagyobb gerezd fokhagyma felének a levét préseljétek ki egy csészébe, és tegyetek hozzá néhány gyömbérgyökeret. Tegyetek hozzá egy evőkanál citromlevet és egy teáskanál mézet. Öntsetek rá forrásban levő vizet, és legalább öt percig kell állni hagyni. Forralni nem szabad.
Ezt az italt, (teát), naponta egy órával lefekvés előtt kell meginnotok. Amennyiben a betegség tünetei már valakin mutatkoznak, annak ebből az italból, (teából), (naponta) háromszor egy csészével kell innia.
Amennyiben nem áll rendelkezésre friss fokhagyma, paszta is megfelel. A fokhagyma erős szagának elkerülése érdekében a szánkban friss petrezselymet kell szétrágnunk.
Ez a tanács Szűzanyánktól, az isteni Orvostól származik. Áldjon és őrizzen meg benneteket a Mindenható Isten és a mi Szűzanyánk, a betegek gyógyítója védelmezzen benneteket!
Összegezve: Az előbbi közlés alapján, szükségünk van: fokhagymára (kivonat vagy paszta is megfelel), gyömbérgyökérre, citromlére, mézre és petrezselyemre.
Tudjuk előre, hogy be fog következni. Amikor bekövetkezik, nem működik a közlés, látjuk az orvostudomány tehetetlenségét (de így gyógyítani tudjuk majd), tapasztaljuk a közlések égi eredetét, és a hitünkben megerősödünk.
Készüljünk fel erre a betegségre! 
 

A pestisről: „A döghalál”, „fekete halál” sokszor sújtotta az emberiséget. A Bibliában Isten büntetése. Háborúval, éhínséggel szerepel együtt. Dávid bűnéért Isten büntetését kapta népére: 2Sám. 24, 15. a csapások a Bibliában követik egymást. (Jer. És Ez; Háború, éhínség, ragály, dögvész, kard, halál, gyász, éhínség, tűz, stb.; vö. Mt. 24, 7; Lk. 21, 11; Jel. 6, 8; 18, 8) A betegség Indiában, Kínában, Burmában, Indonéziában honos. A pestisbaktérium okozza. A patkánybolha terjeszti. A bolha nyálával kerül az emberi szervezetbe.
1. Bubópestis: a nyirokcsomók nagyon megduzzadnak, elgennyesednek, bevéreznek, kifakadnak: bubó. Lappangási idő: 3-8 nap.
2. Tüdőpestis: a fertőzés a véráram útján a tüdőbe jutva véres tüdőgyulladást okoz. A véres köpet önmagában okozhat másokon tüdőpestist. Lappangási ideje csak 1-2 nap. Nagyon virulens kórokozó által okozott elsődleges szepszis pár órán belül, pár nap alatt halálhoz vezethet! A tüdőpestis 100%-os halálozású!
Az egyik apokaliptikus lovas – a pestis – közeli érkezését jelezte előre a Szűzanya egy Istenfélő és igaz német pap által.
Tünetei: magas láz, szaggató fejfájás, amelyet semmilyen fájdalomcsillapító nem enyhít. Fájdalom a belekben és a mellkasban. Ez kb. 2 hétig tart; utána hányás és hasmenés társul az előbbiekhez gyengeségi rohamokkal. Ezt követi a bőrbetegségekre jellemző viszketés és gennyes pattanások jelennek meg a testen, amelyek gyorsan terjednek és nagyobbodnak. Ekkor már láz nincs, mert a szervezet úgy legyengült, hogy nem képes semmiféle ellenállásra. Az eszméletlenséget időnként lázálmok váltják fel és erős szédülés érzet. Ekkor már a beteg nem képes az ágyból felkelni és rövidesen bekövetkezik a halál. A kifejlesztett oltóanyagokkal csak elodázni tudják a halált, de megakadályozni nem. A fenti végső stádiumra utaló tünetek jelentkezésekor már az Ég által közölt gyógyfüvek nem segítenek.
A pestis gyógyítására Szűzanyánk az alábbi receptet és tanácsokat adta: „elöljáróban orbáncfű teát igyunk, annak leveleiből és szárából elkészítve termése és virága nélkül. Naponta egy korty ebből a teából elegendő a pestis megelőzésére! Ha már hányinger és fejfájás is észlelhető, akkor igyunk borostyán- és ibolyateát! Esténként cickafarkteát igyunk!
Mindemellett még imádkoznunk is kell!”
Ezt a gyógytea kúrát a fenti (figyelmeztetések) figyelmeztető jelek, első tünetek észlelésekor kell elkezdeni.
Gyógynövényeinket mind meg kell áldatni, mielőtt használni kezdenénk!

Ibolya láz ellen:
A láz elleni gyógyszer a Szeplőtelen Istenanya kedvelt virága az ibolya.
A megszentelt hársfavirág-tea: áldásos hatású. 
A Szent Szűz a világ összes galagonya-bokrát megáldotta!
A Szeplőtelen Istenanya Marie-Julie Jahenny látnoknak egy galagonyalevelet adott és így szólt: „Ez az egyetlen megáldott levél, elég lehet valakinek az egész megpróbáltatás idejére. Ha egy levelet 10-szer is főztök ki, megtartja friss üdeségét és zöld színét.”
     „Lesznek megszállottak, akiknek ordítása messziről hallatszik. A gabonakalászok tönkremennek. Járványok lépnek fel. Különféle mellbetegségek, melyeket erős fájdalom kísér! Ezért kell gyűjtsétek a kellemes illatú, általam megszentelt galagonya levelét és virágát. Mellkas bántalmaknál – azzal borogatva – érezni fogjátok gyógyító hatását és gazdag áldását, amit a túlélőknek nyújtok.”
  
Más szárított gyógyfüvek is használhatók.  

Ima a gyógyteák, gyógyfüvek használatakor:
Ó Mária, Te Szeplőtelen Szűz, mi Anyánk, nézz le ránk és add,
hogy áldásod hathatós legyen fájdalmainkra. 

Rosszullét: remegés a testen, súlyos görcsök, a test deformálódása. A rosszullét először a szívet támadja meg, majd az értelmet és a beszélőképességet. A rosszullét kísérője a kínzó hőségérzet, mely mint a tűz éget. A bőr több helyen kipirosodik, és rendkívüli módon fáj. Az első két napon lép fel és gyorsan terjed.
Egyedüli gyógyszere: a galagonya-tea.

Kolera ellen: galagonya teát igyatok!
Veszélyes betegségben, mint tüdőgyulladás, valamint heves fejfájás esetén: készítsetek teát kerekrepkényből (földi borostyán – glechoma haederacea) és ezt igyátok!
Borostyán (Efeu) borogatásként: a borostyánt puhára főzzük és csak borogatásként használjuk mell- és fejfájásnál.
A halálos kimenetelű pestisben csak egy orvosság van:
Írjátok rá egy pici, vékony papírszeletkére a következő szavakat:
„Jézusom, Te legyőzted a halált, ments meg!
Üdvözlégy Szent Kereszt!”
és nyeljétek le!

A szenteltvíz fájdalmaitokat csökkenti, az olaj a szenvedéseket enyhíti!

(Az Ég üzen… c. kötet 52.o)

Szent SCARBEL olaj: Isten szent olaja Ausztráliában egy szent SCARBEL Szoborból folyik pénteki napokon, valamint állandóan a szent koporsójából. Terjesztik az egész világon. Szaporítható. Főzéshez-sütéshez használjunk egy-egy csepp olajat.
Radioaktív sugárzás esetén: cseppentsünk ételünkbe a Szent olajból! És így nem árthat nekünk a fertőzés!
Égés ellen: a tűz után a gyerekek egész testét kenjük be ezzel az olajjal (13 éves korig), a be nem fedett testrészeket a felnőttek is kenjék be!

Gyógymódok és tanácsok a büntetés időszakára, melyeket az Úr adott Jahenny Mária-Júliának
Isten sohasem büntet előzetes figyelmeztetés nélkül. A Szűzanya ezt mondta La Salette-ben:
            „Az emberek gonosz tettel átverik az ég boltozatát…”
            „Isten büntetni fog, súlyosabban, mint valaha…”
            „A gonoszok szabad folyást engednek gazságaiknak…”
Az emberek nem törődtek az intő szóval! Isten tehát kénytelen példát mutatni…. Jézus Krisztus azonban jóságosan védelmébe akarja venni barátait és gyermekeit a nagy csapások idején…, Szent lelkeket nevel magának, ezeknek kinyilvánítja a jövőt, hogy továbbmondják az embereknek. Ilyen kiválasztott lélek volt Jahenny Mária-Júlia is. Neki nyilvánította ki… Jézus, jóságának és gondoskodásának megható bizonyítékául ezeket a természetes és természetfeletti gyógymódokat, hogy barátai felhasználják a csapások ellen, melyek a világot fenyegetik. Ne feledjük azonban, hogy Isten igazi barátai, igazi gyermekei azok, akik bűnbánatot tartanak, igyekeznek hibáikat leküzdeni és elvetik a világias szellemet!
 

Imádság a Szent Kereszthez a nagy csapások idején:
Üdvözlégy Megváltónk, hódolatra méltó Szent Keresztje!
Alázatosan leborulva tisztellek, ölellek-csókollak!
Védj meg, őrizz meg, ments meg minket!
Az én Jézusom annyira Szeretett Téged!
Az Ő példájára én is szeretlek,
enyhüljön bennünk a rettegés,

és csak békesség és bizalom maradjon bennünk.

Imádság a Szent Kereszthez nagy viharok idején:
„O Crux, ave spes unica!”
„Et VERBUM caro factom est.”
Üdvözlégy Szent Kereszt, egyetlen reményünk!
És az ige testté lett.
Jézusom, te legyőzted a halált, ments meg minket!

Az Úr Jézus szavai Mária Júliához egy extázis alatt:
„Vegyetek egy érmet, amelyen Szent Szívem képe van, és egy másikat, amelyen a hódolatra méltó Szent Kereszt van. Mindkettőt merítsétek bele egy pohár vízbe és igyatok ebből a kétszeresen megáldott vízből.” (lehetnek papírból is) Az ételekben egyetlen csöppje ennek a víznek, bármilyen parányi legyen is az, elég arra, hogy megóvjon a csapásoktól.
A szorongásoktól és rémülettől való megszabadulásra:
Érintsétek homlokotokhoz a Szeplőtelenül fogantatott jóságos Szent Szűz érmét vagy képét. Így lelketek nyugodt lesz. Szíveteket nem riasztják meg az emberek rémhírei és nem kerültök igazságom félelmet keltő hatása alá sem.
Veszélyes betegségben (mint tüdőgyulladás, heves fejfájás) készítsetek teát kerekrepkényből (földi borostyán) és ezt igyátok.
Kolera ellen: galagonya-teát (Crataegus) igyatok.
Ismeretlen eredetű láz esetén az ibolyának lesz jó hatása, amely illatával és kicsinységével alázatra tanít.


A halálos kimenetelű pestisben csak egy orvosság van:
írjátok rá egy pici, vékony papírszeletkére a következő szavakat:
„Jézusom, te legyőzted a halált, ments meg!
Üdvözlégy Szent Kereszt!”
– és nyeljétek le.

A háromnapos sötétség idején egy lélek sem marad életben a védett helyeken kívül. Csak a megáldott viaszgyertyák adnak világosságot a rettenetes sötétségben.
Egyetlen gyertya (szentelt gyertya) elég lesz, míg a pokoli éjszaka tart. De ezek sem világítanak az istenteleneknél és a káromkodóknál. 

 

Az áldott olajjal való megkenés (Manduria)
Az Olajat Szűz Mária áldotta meg, és csodálatos módon származik képmásaiból. Meg kell tehát különböztetnünk a liturgiában használt Olajtól (a betegek, a katekumenek olajától, a krizmától), melyet püspök szentel meg, és a Szentségek kiszolgáltatása során használják.
1. a Szentelt Olajjal való megkenés Mária Szerető hatalmába vetett hit személyes kifejezése. Mária új nevével, mint az „Örök Kenet Szent Olajának Forrása” Isten atyai Jóságából kegyelmet áraszt szívünkbe és testünkre.

Bárki, aki elismeri ezt a nevet, a többi kenet mellett ezt a kenetet is kaphatja vagy adhatja, előbb azonban szívét kell felajánlania:

„Ó Szeplőtelen Szív,
Uram Anyja,
Az Örök kenet Szent Olajának Forrása,
Én nagy bűnös azt kérem Tőled,
Hogy mutasd meg Titkodat és Szentelj ma
engem Magadnak…”

2. A Szűzanya nem csodák várására ösztönöz, hanem hitbeli növekedésre, elsősorban a lélek jólétére.
Az Égi Anyára kell hagynunk, hogy eldöntse az időt és a módot, hogy beleavatkozzon életünk anyagi szükségleteibe. Ezért jó, ha Szűz Máriára bízzuk magunkat, mint gyermek az anyjára, mert Szent Mihály és Szent Uriel arkangyalok közbenjárásával megvéd minket az ellenség cselvetéseitől is.
Mivel ez a szép hitbeli gesztus egyre terjed, Szűz Mária a következőképpen sugalmazza az olaj megsokasítását, hogy elegendő legyen: öntsünk kilenc csepp csodás eredetű olajat egy liter extra szűz olívaolajba, hogy az egész megszentelődjék, majd ebből az olajból kilenc cseppet ismét öntsünk egy liter extra szűz olívaolajba, így megsokszorozódik a mennyisége.

 Hogyan kell használni a Kenetet?
1.)    Vattapamacsot kell az Olajba meríteni, majd ezzel keresztet rajzolni a homlokra (az elme megtisztulása és megvilágosodása).
2.)    A második jelet az ajakra kell rajzolni (a nyelv megtisztulás, hogy az alázat minden fajtájában növekedjék), hogy jobban dicsérhessük az Urat.
3.)    A harmadik keresztet a szívre kell rajzolni (gyakorlatilag a nyak tövére), hogy érzéseink megtisztuljanak, megszépüljenek és megerősödjenek, hogy Istennek ajánlhassuk őket.
4.)    Végül egy negyedik és egy ötödik keresztet kell rajzolni a két tenyérre, hogy minden cselekedetünk megfeleljen Isten törvényének, és az igazságosság és a könyörület terén.

A kenet használata közben így kell imádkozni:
„Mária 
az áldott Olajfa Anyja,

a Szent Olaj Legszentebb Szüze,
érints meg minket, szeress minket 
és gyógyítsd meg a szívünket

a Te Szereteteddel, úgy, ahogyan Te akarod.”

Ezt a megkenést a testi vagy lelki bajokban többször is meg lehet ismételni.

 A Mária-szoborból csepegő Szent Olaj iránti tisztelet:
Jézus: „…Olaj, Szent Olaj, melyet Anyám ad folytonosan a szenvedőknek, ma még inkább, mint egykoron, mikor Ő maga készítette tiszta kezeivel azt az enyhet adó kenetet, melyet szegény tanítványaimnak adott, kiknek ezzel kellett gyógyítaniuk a sebeket és magát az embert! Én magam parancsoltam nekik a kenet használatát, hogy a népnek ne legyen mersze támadni őket, szegény halászokat, hanem az olajat csodálva nagyobb legyen a hit iránt a hajlam és tanulni vágyás. Nem, nem az olaj volt, ami gyógyított, és ma sem az gyógyít. Isten volt és ma is Ő az Orvos, aki gyógyulást kínálja. Az olaj eszköz volt, és számodra is az lesz, leányom és tanítványom.
Menj hát és tanítsd meg papjaimat a megkenésre és az Istenhez való tartozás szépségére a Szent Kenet által, mely erőt ad minden ember hármas küldetéséhez: a királyi, az általános és szolgáló papi és a prófétai küldetéshez…” (1998. június 22-i üzenet)
Jézus: „Siess a világba és ajánld fel a kenetet, mely az Ő Szeplőtelen és Átszúrt Szívéből ered ennek a tudatlan nemzedéknek a romlottsága miatt. Ó, a megerősítés tiszta Olaja, a Felszentelés Szent Olaja, a pokoli támadások sebeit gyógyító Olaj! Ó, Olaj, a Kegyelemtől távollevőt gyógyító könnyek forrása!
    Bár tudnák testvéreid, micsoda ajándékot ajánlottam fel nekik, amikor az Olajat olyan örök Elhivatottsággá tettem, mely arra a helyre vezet majd benneteket, melyet Én magam készítettem nektek, amikor feltámadtam és felmentem Atyám és a Vigasztaló Lélek Egébe!”
(Az Élő Isten kinyilatkoztatott bölcsessége, Jelenések Manduriában)
(üzenetek Deborának)

Tanácsok  

Tanácsok, amelyek hasznosak lehetnek megelőzéshez és szükségesek, (kötelezőek), a kezelés ideje alatt:

-ne igyunk vizet, (a víz elősegíti a vírusok és a baktériumok szaporodását)

-ne igyunk más folyadékokat, kompótot, üdítőket, alkoholt, etc., (csökkenti a teák hatását)

-víz és más folyadékok helyett igyunk teákat, (MIHÁLY BÁCSI teáit, a SZŰZANYA TEÁIT, vagy kiegészítésképpen, ha szükséges, 2-3-4-5 növényből készült egyszerű teákat, egészen a napi folyadékszükséglet eléréséig)

-leves evése és folyékony gyógyszer használata, természetesen megengedett.

-ne igyunk hideget és ne együnk hideget, (nem egyenesen a hűtőből, nem fagylaltot enni, stb.) A hideg idő és minden ami hideg, éppúgy, mint a víz, elősegíti a baktériumok és a vírusok szaporodását.

-az ételek és italok, amelyeket fogyasztunk, legyenek legalább szobahőmérsékletűek, (vagy annál melegebbek)!

-a sűrű kézmosás, (naponta többször), helyesen, alaposan, (2-3 percig), szappannal vagy más fertőtlenítő szerrel és melegvízzel, (forróval, ha lehet), és mindannyiszor, ahányszor szükséges.

-étkezés előtti ima, mielőtt bármit is ennénk, vagy innánk, az ételtől vagy italtól való megbetegedés, vagy mérgezés elkerüléséért, stb.!

-a tömeg (el)kerülése

-más személyekkel való érintkezés elkerülése,

-minden fertőzött, (beteg), gyanús vagy veszélyes, hely, helyzet vagy ember elkerülése (a megfelelő távolság tartása)

-szakemberek által javasolt védő felszerelés, fertőtlenítő szerek, stb., használata

Magyarázatok:

A virusok nem szeretik a teákat, szeretik a hideget és a nedvességet, (a vizet). A hideg és a nedvesség elősegíti megjelenésüket és szaporodásukat, éppúgy, a környezet tekintetében, ősszel és tavasszal a nedves hideg, mint a szervezet belsejében, a hideg étel, a hideg ital és a víz.

Imádkoznunk kell a megbetegedés elkerülése végett, vagy a gyógyulásért, ha esedékes. Tudnunk kell, hogy bármit is érdemben és tartósan, csak akkor kaphatunk meg, ha imádkozunk is érte, ha kiimádkozzuk azt, ha ki vagyunk békülve A JÓISTENNEL, illetve, ha megkaptuk a jóváhagyást TŐLE, például a gyógyuláshoz.

Ahhoz, hogy pontra tegyük, A JÓISTENNEL való kapcsolatunkat, illetve ahhoz, hogy elérjük, (megkapjuk), a gyógyulást, (a gyógyulás engedélyezését), vagy a lélek gyógyulásához, a következők használhatók: Igaz hitre való megtérés, imák, (javasoljuk a Rózsafüzért), misék, (miséken való részvétel, misék rendelése), egyetemes könyörgések, (könyörgések rendelése), a 7 Szentség, (keresztelés, bérmálkozás, Szentgyónás, Szentáldozás, Házasság, betegek kenete, papság, vagy szerzetesség, ha esedékes, mindezt pontra tenni, ha esedékes), a szeretet 2 parancsolata, a 10 parancsolat, az egyház 5 parancsolata, A Bilia, a Szentek tisztelete és ájtatosságok, közbenjárásuk kérése, ima programok, böjt, könyörület, alamizsnálkodás, egyéb jótettek, stb. . . . és imák, minél sűrűbben!

                A kék iringó tea is nagyon erős a vírusok ellen!

                A szükséges napi normál, folyadékbevitel felnőtteknél, átlagban 2-2,5 liter, gyerekeknél, kb.1,5 liter kell legyen, (vagyis kb. 0,032-0.035 liter/ kg, attól függően, hogy hány kg-ot nyomunk!)