Bevezető: MIHAI BÁCSI - ról

Mottó: „Mindenek előtt légy erkölcsös”
(MIHAI BÁCSI)

MIHAI NAGYBÁCSI

MIHAI NAGYBÁCSI, valójában SZENT MIHAIL ARKANGYAL, 13. Leó pápa hívta őt segítségül, SZENT MIHAIL ARKANGYAL pedig eljött, de az egyház nem kereste,  segítséget pedig többek közt azzal is nyújtott és nyújt nekünk, amit örökségül meghagyott, a 24 szónak kiejtési tiltását, imákat és teákat. Ő (egyszerre látta a közös múltat, jelent, jövőt és az emberek egyéni múltját, jelenét és jövőjét és látta egyszerre a lelki és a fizikai és a szellemi sikot is és tudta, hogy mindebből mi a legfontosabb és mikor mit kell tenni) és milliószámra gyógyított embereket, több mint 50 éven keresztül, naponta hajnaltól éjfél utánig, fizikailag, lelkileg és lelkületileg anélkül, hogy kérjen, bármilyen fizetséget is, szintén ingyen segített az embereknek jó tanácsokkal, a dolgaik megoldásában és tanitotta őket az igazságra és a javukra(a helyes útra, a követendő útra) azokat, akik nyitottak voltak, az érdeklődőket és azokat, akiknek volt FÜLÜK, HOGY HALLJANAK, Nekünk, akik szerettük Őt és hozzá jártunk, azt mondta, hogy mondjuk neki MIHAI NAGYBÁCSI, valójában görög-katólikus szerzetes volt, aki csak jót csinált az embereknek és az emberek lelki üdvösségéért dolgozott Azt mondják és írja a Bibliában is, hogy: fát a gyümölcséről, embert tetteiről. Hát ... itt láttunk és látunk egy embert, aki csak jót tett mindenkinek. A JÓISTEN kegyelmei, és az Ő óriási munkája tették azt, hogy megyógyítson sok betegséget és milliószámra embereket. Néhány engedékenyebb, mondhatnánk, ,szerényebb statisztika szerint, az 50 évi, Prilogon végzett tevékenysége alatt… meggyógyított több, mint 1 millió és 500000 embert. Nem dicsekedett ezzel sohasem, hanem annál inkább, folytatta, szeretetből az emberek iránt, hogy gyógyítsa mindet, testileg és lelkileg, akik segítségét kérték. Ezekhez ő, főleg ISTENI  ihletésű(sugalmazásu) imákat és teákat használt, de teljes összhangban a JÓISTEN akaratával és az Egyház dogmatikájával, vállalva a szenvedést, hogy megkaphassa ezeket az imákat és ISTENTŐL származó listákat. Mindet azért, hogy segíthesse az embereket. Akik nála voltak, elsősorban csakis dícsőitő szavakat mondhatnak a JÓISTENNEK,  mert Ő, mindent, amit csinált,  úgy csinálta, hogy az emberek dicsőítsék A JÓISTENT. Megköszönhetjük a MIHAI NAGYBÁCSIKÁNKNAK is, mert az ő, óriási munkája által, a JÓISTEN Akaratát és az emberek javát tette. Amit személyesen eltanultam tőle, mindabból amit csinált, látván az ő cselkedeteit,  hogy elsősorban számit a lélek egészsége sőt méginkább, a lélek üdvözülése és csak aztán a testi egészség és, hogy egy mosoly nem kerül  semmibe és egy  jó (szeretetteljes vigasztaló stb) szó sem, és az a tény sem, hogy figyeljünk a felebarátaink problémáira úgy mint a sajátunkra, de jobbá tudjuk tenni ezt a világot általuk. Azért is fektetünk hangsulyt az Ő imáira és lelki tanitásaira azokkal a teákkal együtt, amelyek milliószámra gyógyítottak meg embereket, a modern orvostudomány által kezelhetetlen betegségekből -az eredmények beszélnek  -. Példát mutatott nekünk, az ő Keresztény viselkedése által is, a szerénysége, megbocsátás, életmód, alázatossága által is.
Ő mondta:
Imádkozzatok és kérjetek meg Engem, hogy legyek veletek, a ti imáitokban. Alázatos szolgátok Mihail . (MIHAIL Nagybácsi)
, és nagyon ragaszkodott, ahhoz, hogy az ő nevét „Ibetűvel írják és nem „E” betűvel, vagyis „MIHAIL”és nem„MIHAEL” , ezért meg fogjuk próbálni minden nyelven „I” betüvel írni az ő nevét, vagy átvegyük az Ő nevét a román nyelvből („MIHAIL”-nak, vagy „MIHAI”-nak fogjuk mondani), melyek mellett esetleg mint magyarázat, fogjuk használni az illető nyelvben megszokott fordításait(megfelelőit) a „MIHAIL” és „MIHAI” névnek, mint például „MIHÁLY”-t a magyar nyelvben, MICHAEL-t, vagy MIGUEL-t angolul és spanyolul, stb, tehát minden forditásban, sokszorosításban, kiadásban, stb, feltétlenül I” betűvel írva, és erre való figyelmeztetéssel kell, hogy megjelenjen , mert így helyes az Ő esetében-.Nem engedjük meg, hogy bárki ezeket az anyagokat kereskedelmi célra, vagy bármilyen más (anyagi, vagy erkölcsi, hírnév stb, vagy egyéb)haszonhúzásra használja, vagy más érdekek és célok(szándékok) megvalósítására vagy megvalósításához, mint az ingyenes gyógyítása és ingyenes tájékoztatása a felebarátainknak.
 

Oldalunkról  

A tartalomjegyzékben feltüntetett dolgok már elérhetők oldalunkon. Az oldalt most indítjuk és tesszük müködésbe és közben folyamatosan anyaggal töltjük fel. Így a közvetlen levelezés is és a poliglot gyógynövény szótár is a müködésbe helyezés folyamatában van, miként a saját e-mail rendszer is. Várjuk az olyanok segítségét, akik megfelelő anyagok küldésében, vagy méginkább a már egy nyelven feltett anyagok fordításában szivesen segédkeznének, miként a "gyógynövénykészletünk(vagyis a gyógynövény adatbázisunk)" feltöltésében, amit közvetlen módon megtehetnek a "Növények" főmenü gomb alatti "Növény hozzáadás, kiegészítés" gomb oldalán, ahol elküldhetik, a növények leírását, a növények fényképeit, vagy akár anyanyelvű, akár többnyelvű elnevezéseiket, vagy egy, a már az oldalunkon fent lévő növény leírásához,elnevezéséhez, képi megjelenítéséhez (fényképeihez) szükséges kiegészítéseket. Az elküldütt anyagot(leírást, fényképet (fényképeket), elnevezéseket), átnézzük és amit helyesnek találunk, megjelenítjük néhány napon belül a növény leírásánál, vagy elnevezéseit a szinonímákat (a növények egyenértékü elnevezéseit) tartalmazó többnyelvü (poliglot) szótárban is, köszönjük előre is segítségüket, a JÓISTEN Fizesse meg önöknek.. Jelenleg saját, a növények nevével kapcsolatos rendelkezésünkre álló adatokból töltjük fel a szótárt, ami müködőképes, de csak néhány nap múlva lesz körülbelől, (majdnem) 100 alapvető gyógynövény 7 vagy 8 nyelven meglévő akár többszörös elnevezéseivel (szinonimákkal) együtt. Mivel mi is szegények vagyunk és amit csak lehetett, már befektettünk a web oldal elkészítés-, tárolás-, fordítások elkészítésébe, amit mi is ingyen adunk közre, reklámok és egyéb üzleti fogás, haszonszerzés nélkül, így kérjük csak azok segítsenek (fordításokkal, anyagok küldésével, növényekre vonatkozó adatokkal, stb.), akik ezt ingyen szándékoznak tenni, az emberek valódi java érdekében, úgy, hogy nem várnak fizetséget érte, köszönjük szépen, egyelőre feltesszük az anyagokat, úgy ahogy vannak, mert nagyon fontosak az emberiség számára és sürgős lenne, a tiltott szavak nélküli társadalom megteremtése és a  tiltott szavaknak a nemkimondása, illetve Szent. Mihály(Mihail) arkangyal által meghagyott, jelen időkre vonatkozó imáknak, mihamarabbi, rendszeres, napi, programszerű használata, az oldalak szépítése és kiegészítése, fordítási hibák javítása, egyéb hibák javítása, magyarázatok, útmutatások hozzáadása és az oldalak megszerkesztése, esztétíkussá tétele és egyebek, menetközben fog történni, addig is előrebocsájtjuk, hogy, mivel az emberiség nagy pácban van, ajánlatos lenne, a Szent, Mihály Arkangyal által meghagyott imákat, mihamarabb, intenziven mindenki által mondani, ezért is igyekeztünk azokat, esztétikai és egyébb dolgokat félretéve, mihamarabb közölni, ajánljuk a mai időkre vonatkozó, MIHAIL ARKANGYAL(MIHAI(MIHÁLY) (NAGY) BÁCSI) imáit 40 napos imasorozatok, imaprogramokként elmondani.
Várjuk hozzászólásaikat, anyagjaikat, Mihálybácsiról és az általa meghagyottakról, és javításaikat, hogyha valami esetleg javításra szorul az általunk közöltekből.